Hírek
2024. szept. 4.
Lukács-Renczes Tünde
Becsengettek az Eötvösbe
A Vas Vármegyei Szakképzési Centrum Eötvös Loránd Szakképző Iskolában 2024. szeptember 2-án tartottuk a tanévnyitó ünnepséget.

A Vas Vármegyei Szakképzési Centrum Eötvös Loránd Szakképző Iskolában 2024. szeptember 2-án tartottuk a tanévnyitó ünnepséget. A nyári élmények felidézése után Horváth Stella 2/10. B osztályos tanuló osztotta meg velünk a tanévkezdéshez fűződő gondolatokat, majd Sebesi Gréta 11. A osztályos tanulóval Vesztergom Andrea Hát hajrá, új tanév című versét szavalta el.
Ezt követően Enyingi Áron igazgató úr egy Antoine de Saint-Exupéry idézettel köszöntötte iskolánk tanulóit:
„ Ha hajót akarsz építeni, ne azzal kezdd, hogy a munkásokkal fát gyűjtesz, majd szó nélkül kiosztod közöttük a szerszámokat, és rámutatsz a tervrajzra. Ehelyett először keltsd fel bennük az olthatatlan vágyat a végtelen tenger iránt.”
Utána Horváth Rebeka a Napvirág zenekar Elszállt a nyár című dalával tette hangulatosabbá a tanévkezdést, majd Tomasits Márk 11. A osztályos tanuló egy ősi norvég verset szavalt el, melynek címe Tanulj.
A megnyitó után a kilencedikes osztályok diákjai egy-egy fát ültettek az intézmény udvarán.










KAPCSOLÓDÓ HÍREK

🎉 Pályaorientáció, játék és palacsinta – Kemenesmagasiban jártunk! 🥞🔧
Tanulni élmény, játszva felfedezni pedig még nagyobb öröm! 🤩 Nagy örömmel tettünk eleget a Kemenesmagasi Általános Iskola meghívásának, ahol egy vidám, élményekkel teli pályaorientációs napon mutathattuk be iskolánkat és képzéseinket a kíváncsi diákoknak.
2026. okt. 8.
Enyingi Áron

Újabb támogatókkal bővült a „Hónap tanulója” kezdeményezés
Nagy örömünkre szolgál, hogy tovább bővült azoknak a támogatóknak a köre, akik fontosnak tartják iskolánk tanulóinak elismerését és ösztönzését. Ezúttal Marics Sándorné és Gasztonyiné Fódi Zita önkormányzati képviselők csatlakoztak a kezdeményezéshez.
2026. okt. 5.
Enyingi Áron

„A haza örök.” – Megemlékezés az aradi vértanúkról
Október 6-án iskolánk közössége méltóságteljes ünnepi műsorral hajtott fejet az 1848–49-es forradalom és szabadságharc vértanúi előtt. Ezen a napon azokra a magyar hősökre emlékezünk, akik életüket adták a hazáért, a szabadságért és egy függetlenebb Magyarországért.
2026. okt. 5.
Enyingi Áron



