Hírek
2024. dec. 9.
Lukács László
Advent második vasárnapja – a remény jelképe
A mai nap az iskola közössége megemlékezett Advent második vasárnapjáról, mely a reményt szimbolizálja.
A mai nap az iskola közössége megemlékezett Advent második vasárnapjáról, mely a reményt szimbolizálja. Ennek kapcsán mondta el beszédét Lukács László igazgatóhelyettes úr, majd Tomasits Márk, iskolánk 11.A osztályos tanulója szavalta el Ady Endre Karácsony című versét, ezt követően Horváth Rebeka iskolánk 10.A osztályos tanulója Móra László Karácsony édes ünnepén című verséből osztott meg részleteket, illetve Tomasits Márk Balogh József Mit kívánok című versét mondta el. Végül Horváth Rebeka Csondor Kata Add tovább című dalát énekelte el, ezzel emelve a gyertyagyújtás ünnepi hangulatát.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Áldott, Békés, Karácsonyi Ünnepeket kívánunk!
"Az igazi szeretet próbája egyedül az, hogy nem fél a másik ember szeretetétől, hogy elegendő benne a szelídség, a türelem és az alázat ahhoz, hogy elfogadja azt." Pilinszky János
2024. dec. 19.
Enyingi Áron
Adventi osztálykirándulás Győrben
2024. december 13-án iskolánk 12.A osztálya kiránduláson vett részt Győrben. Délelőtt közös városnézéssel kezdődött a nap, majd a Dunakapu téren felállított műjégpályához mentünk, ahol közel két órán keresztül hódolhattak a korcsolyázásnak.
2024. dec. 19.
Lukács-Renczes Tünde
Haverok, buli...
2024. december 18-án Varga András prevenciós munkatárs ismét intézményünkbe látogatott. Ezúttal haverok, buli témában tartott igencsak figyelemfelkeltő előadást a bejövő évfolyamnak. Először a Vas Vármegyei Rendőrfőkapitányság filmjét tekinthettek meg a diákok, amelyben akár ők is lehettek volna résztvevők egy hétvégi buliban.
2024. dec. 19.
Sipos Lilla osztályfőnöki munkaközösség-vezető